Fertő

 Nehéz a seregnél fűhöz jutni, de senki sem baszogat érte, ha szívsz, bármivel szétkúrhatod magad, ha nem vagy szolgálatban vagy frontvonalon a lényeg, hogy ne legyen levágós. Végre sikerült szereznie egy kis füvet. Már ég is a cigi, egymás után csúsznak le a torkán a füstfellegek. Már érzi a testében azt a jellemző érzést, végre kicsit kikapcsol az agya, de lehunyni nem meri a szemét. Az a sok vér, belek, agyvelő, felpuffadt hullák és az azokból lakomázó férgek. Elég akkor látni ezeket, amikor tényleg ott vannak, inkább csak bámul fókuszálatlanul a felhők közé és hagyja, hogy gondolatai a fellegek között ugráljanak, majd messzi földekre, érzelmekre tovacikázzanak. Meglepődik, arra nem számít, hogy valaki mellbe dobja kővel, és arra még kevésbé, hogy amikor zsémbesen odanyúl, hogy megdörzsölje a mellkasát akkor eltűnik saját tüdeje között a keze. Már halja a dörrenést is egy ködös gondolat száguld át az agyán, de már nincs ereje, hogy kimondja: Az a kurva mesterlövész. Robbanás. Testrészek hullanak rá, de ebből ő mit sem érez. Még arra gondol, hogy a lábadozón megírja ezt a sztorit, de téved.